.:Üdwözöllek
Untitled Document
 
Történet

1980-1986

Sok-sok évvel ez előtt, egy messzi, messzi galaxisban, Kukovecz Gábor, Varga "Pepe" Tibor, valamint Paksi Endre együtt zenéltek egy amatőr formációban, ahonnan együtt vonultak katonának is. A leszerelés után már komoly szándékkal folytatták, dobosok tucatjait fogyasztva. Koncertjeik is voltak, melynek rendszeres látogatója volt az akkor még teljesen ismeretlen Kalapács Józsi. Az egyik buli után végül odasétált a csapathoz, mondván , szívesen énekelne a zenekarban. Amerikai sikersztorihoz hasonlóan a közönségből érkezett énekes azóta maga is legendás alakja a hazai rock életnek. "Kalács" érkezése felkavarta az állóvizet, többek közt mert magával hozta ugyancsak énekes barátját, Németh Lacit. Józsi "hivatalosan" 82-ben lett a zenekar tagja, ami akkora már nyolctagúra bővült. Szükség is volt a legénységre, mivel számaikat teátrális látvánnyal párosították. Például, Ave Cézár című dalukhoz egyikőjük Cézár jelmezét öltötte magára. Intróként már akkor, az azóta is gyakran alkalmazott Orf: Carmina Burana-ja szolgált. Kukovecz Gábor akkori beceneve a Hóhér is jelmezének volt köszönhető. Kalács és Németh Józsi párducmintás bőrmellényben hirdette az igét olyan dalokban, mint a Cirkusz és Rács, vagy a Gladiátorok. Mivel Gábor a Prognózisos Vörös Pistinél is tanult gitározni, fel is léptek előttük. Vörös is csak akkor illetődött meg, mikor az öltözőben a maszkokat húzták fel. Ekkor már a Pokolgép nevet használták, aminek Vörös Pisti azonnali megváltoztatását javasolta. Az eredeti elképzelés Kommandó volt, de kiderült, hogy ezen a néven már másik banda is fut, így az akkori dobos, Neográdi Dezső javaslatára a Pokolgép nevet vették fel.

Gábor mellett a gitárosok is sokat csereberélődtek, eleinte Maza István volt a másodpilóta, majd kiválása után egy ideig Révi Józsi (később Dance) jött a Metal Vox-ból. Utána is játszottak Gábor mellett sokan, mígnem az akkori Ninive gitáros Nagyfi Laci csatlakozott hozzájuk. A zenekar irányítása fölött ekkorra Endre és Gábor már nem tudtak közösen dönteni, így Endre kiszállt és később megalakította az azóta is sikeres Ossian zenekart. Az épp aktuális dobos, Gyenizse András ismerőse, Pazdera Gyuri vette át a basszusgitárosi posztot, majd mikor András Amerikába disszidált ő hívta a zenekarba a régi Rockwell-es kollégát, Tarca Lacit.

84' - 85' táján a zenekar népszerűsége rohamosan nőtt. Megesett, hogy este két FMH-s koncertet is adtak, ami összesen több, mint ezerötszáz nézőt jelentett. A népszerűség eleinte mégsem járt anyagi előnyökkel, a fiúk minden keresett forintot visszaforgattak a produkcióba. Díszleteket, fény- és hangtechnikát halmoztak. Ezekben az időkben vették azt a koporsót is ami sokáig állandó "szereplője" volta műsornak. A koporsót Gábor-ék első emeleti lakásának előszobájában pihentették két buli közt, benne kábeleket tároltak. Bizony előfordult, hogy a lakók összegyűltek a lépcsőházban, mikor cipelték fel a lépcsőn, csodálkozva, hogy már megint ki halt meg?

A zenekar ekkor már olyan népszerű bandák előtt játszott mint az Omega, a P. Boksz, vagy a Mobil, és rengeteg önálló klubbulit is csináltak. Ekkor érkezett el először az a pont, hogy a produkció akadályokba ütközött. Az akkori kor rendjébe nem fért bele egy olyan zenekar akik maszkokban, bőrben, nyíltan énekelnek olyan témákról ami az ifjúság gondolkodásmódját befolyásolhatja. A hivatalos szervek központi utasítása szerint nem is játszhattak, de speciális plakátozási technikával ezt is megoldották. Koncert előtt három nappal üres csomagolópapírokkal ragasztották tele a várost, másnap hajnalban pedig neolux spray-vel ráírták a koncert helyszínét, idejét. Ekkor már nem lehetett lemondani a bulit. Ezeken a koncerteken rendre megjelentek a vezetés ellenőrei is az ún. "figyelők". Gábornak rendszeresen kellett a koncertek után a helyi őrsön azt hallgatnia, hogy a "szocinak" a Dolly Roll mennyivel szimpatikusabb. Ekkor a bulikat Józsa Béla szervezte, gyakran diszkónak bérelve helyet és a Pokolgép mint vendégzenekar játszott aznap. A rajongók persze pontosan tudták mi a helyzet és teltházak voltak mindenhol.

A '84-es Ki mit tud? országos ismertséget és ezzel egy sor új problémát is hozott. Pepe ez idő tájt lett billentyűsből hangmérnök. A vetélkedő után egy rövid mellék vágány jött. Lekerültek a bőrruhák, és heavy metal helyett dirty rock-ot játszottak.(Ekkor született a Vérszívó Asszony is). Lemezt ígértek nekik, ha folytatják, de három-négy buli után visszatértek a saját zenéjükhöz, mondván ők halálosan komolyan hisznek a metálban. Ez be is jött.

1986-1991

Kalapács József - ének

Kukovecz Gábor - gitár

Nagyfi László - gitár

Pazdera György - basszusgitár

Tarca Laszló - dob

A ' 84 augusztusi Motörhead koncert, majd a P. Mobil sétahajós turnéja után, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a banda komoly tömegeket képes megmozgatni, már konkrétumokról is tárgyaltak az addig fagyos Hungaroton vezetőséggel. Ott is legnagyobb segítségükre Csala Mária volt. Rajta kívül Nagy Feró is egyengette pályájukat, tanácsokkal, szövegekkel, amivel csak tudta. Az első lemez (Totális Metál 1986. Hungaroton) hatalmas siker lett. Részben, mert ilyen stílusú magyar lemez azelőtt nem jelent meg itthon, ráadásul amúgy is hatalmas közönségbázisuk volt. Az albumból két hónap alatt 65.000 példány kelt el, összességében úgy 80.000 körül. A másodikból ( Pokoli Színjáték 1987. Hungaroton) már 90.000 ment el, de az is lehet, hogy még több, csak az akkori vezetésnek nem állt érdekében ezt bevallani. Ugyanis, aki 100.000 példány fölött teljesített annak kellett, hogy járjon az 1.000.000 Ft-os reklámkeret. Akkor ez a 100.000 példány volt az aranylemez, összehasonlításképp ma elég 15.000-et eladni. Sajnos az is keveseknek sikerül rockzenei berkekben.

A turnék is nagyon sikeresek voltak, mindenhol teltházak, a szakmai lapok kiemelten foglalkoztak a zenekarral, a közönségszavazásokon a tagok rendre taroltak. A rajongók az egész országon végig kísérték a zenekart. Volt, akinek nyáron az volt a nyaralás, hogy minden állomására elkísérte a turnét. Szép és sikeres idők voltak. Több mai neves csapat nevezi meg egyik hatásának a klasszikus Pokolgép munkásságát.

A zenekar szerint az első három volt a legsikeresebb lemezük, bár mindegyikkel megpróbáltak a maguk módján előrelépni egyet. Az állandó munka, szervezés, szállítás, próbák, koncertek felőrölték a tagok energiáit, és az ellentétek kiéleződtek. Különösen Gábor és Nagyfi Laci zenei ötletei fordultak más-más irányba. Ez vezetett végül hazánk legendás metál csapatának első felállásának végéhez. 1990-ben Nagyfi Laci és Kalapács Józsi kiváltak a zenekarból, majd megalapították a később ugyancsak sikeres Omen-t. A klasszikus felállás még egyszer, 1995. szeptember 2-án állt közösen a Petőfi Csarnok színpadára. Ennek emlékét egy lemez és koncertvideó őrzi ( Utolsó Merénylet 1995. Sony). Kalapács Józsi azóta is rendszeres vendége az új Pokolgép koncertjeinek, és a zenekar 20. születésnapi koncertjén valószínűleg a klasszikus csapat is színpadra áll majd. Mindenesetre a zenekar ezután sem állt le, újabb sikeres évek következtek.

Diszkográfia:

Totális metál 1986

Pokoli színjáték 1987

Éjszakai bevetés 1989

Metál az ész 1990

Koncertlemez 1991

Utolsó merénylet 1995

 

1991 - 1995

Rudán Joe - ének

Kukovecz Gábor - gitár

Jung Norbert - gitár

Pazdera György - basszusgitár

Tarca László - dob

Kukovecz Gabi, Pazdera Gyuri és Tarca Laci tehát együtt maradtak tele ötletekkel, energiával. Egy zenekar életében a legsúlyosabb probléma az énekesváltás. Gábor egy Led Zeppelin-emlékzenekar, a Coda koncertjén figyelt fel Rudán Józsi hangjára, fazonjára. Az előzetes megbeszélések után ő lett a Pokolgép új énekese. Joe-nak csak annyi kérése volt, hogy a Codá-t ne kelljen feladnia, neki az a hobbija. Így is lett, a Coda, bár más felállásban, de azóta is fut. A megürült gitárosi posztra pedig egy fiatal, tehetséges srác ,Kun Péter (1967-1993) került. Hat hónapos közös munkájukból a közönség néhány koncertet láthatott csak, Petit innen hívta Pataky Attila az Eddába. Tragikus halála 1993-ban szörnyen megrázta a zenekart és természetesen az egész országot. Emléke azóta is él, rendszeresen megemlékeznek róla volt kollégái.

Peti átigazolása után Jung Norbert lett a másik gitáros Gábor mellett. Ez a felállás is nagy sikereket élt meg. 1991-ben kihozták az Adj új erőt lemezt, amit azóta is az egyik legjobb magyar metál lemeznek tartanak a rajongók. Sikeres turné és egy Metál Lady-lemezes kirándulás után 1992-ben megjelent a Vedd el ami jár lemez, ami fogyás szempontjából továbbra is sikeres volt, ám addigra a hazai zenei piac kezdett átformálódni. Az élőzenére csökkent az igény, művelődési házak helyet klubbokba kényszerültek a zenekarok. Csak a zenéből már nem lehetett megélni, polgári állás után kellett néznie a muzsikusnak, ha talpon akart maradni. Gábor egy általános iskolában kezdett ének-zenét oktatni és teszi a mai napig is. Tarcus, Norbi vendéglátózni kezdtek, majd mikor végleg kiléptek, Pazdera Gyuri is a fegyverletétel mellett döntött.

Diszkográfia:

Adj új erőt 1991

Vedd el, ami jár 1992

Gép, Best of, Utolsó merénylet..

Gábor ezután is folyamatosan írt dalokat. Az ezekből készült demót Rudán Joe-val fejezte be, és ezzel meg is született a Gép zenekar. Lemezük (A Gép) 1995 tavaszán jelent meg. Az album a gyenge reklám mellett is jól fogyott, igény volt az élő bemutatásra. Ehhez zenészek kellettek. Az 1996. január 26.-ai koncerten a basszusgitáron Pintér Csaba (akkor még Carmen), a dobokon Vladi( akkori Damned Road) játszott. A buli remekül sikerült, szóba került a folytatás. Pinyő ekkoriban lépett ki a Carmenből, így állandó tagja lett a zenekarnak. A koncerteken Pokolgép dalok is megszólaltak, előjelezve ezzel egy esteleges folytatását a Gép sztorijának. Idővel Vladi az Államokba tette át székhelyét, így a dobokat az ugyancsak Carment otthagyó Szilágyi Ede vette át.

Visszatérve kicsit '95re. Ebben az évben került megrendezésre az ominózus klasszikus felállású búcsúbuli, amin Joe is vendég volt, Paksi Endrével egyetemben. Mindent a közönségért. A Hungaroton ennek alkalmából megjelentetett egy Best of-ot az első négy lemez anyagából. Hiába nem voltak rajta ritkaságok, mégis a mai napig fogy, ahol még kapható, hiszen végre CD-re kerültek a legendás dalok.

Diszkográfia:

Gép- A Gép 1995

Pokolgép - Best of "Régi Gép" 1995

Pokolgép - Utolsó Merénylet 1995

Az új korszak 1999 -.

Rudán Joe - ének

Kukovecz Gábor - gitár

Pintér Csaba - basszusgitár

Szilágy Ede - dob

Láris László - gitár

Nagy Dávid - gitár

Tovább a történetben. A '97-es és '98-as évek próbatermi munkával teltek. Az 1999 május 8.-ai Metál Fesztiválon már Pokolgép néven léptek fel az Omen és az Ossian társaságában. Ezután sikeres turnét bonyolítottak, és beindult a dalszerzés, valamint egy új gitáros felkutatása. Láris Csiga Laci a szolnoki Machbetből került Gábor mellé. Az új dalok szövegét Berencsi Attila (Leak) és Nagy Dávid (2001-től gitáros is) írták. A lemez ( Csakazértis) 2000. május 13.-án került a boltok polcaira, és aznap mutatták is be a Pecsában, a meghívott vendég U.D.O. és zenekara volt. A sikeres turné méltó befejezéseképpen nagy koncertet adtak dec.2-án a Pecsában, ami rögzítésre is került. Nem sokkal a koncert után Csiga kiszállt a zenekarból, lévén Szolnokról járt próbálni és ez minden energiáját felemésztette. A legjobbakat neki.

2001 tavaszán megjelent az első angol nyelvű lemez Ancient Fever címmel, márciustól pedig Gábor régi tanítványa, a zenekar szövegírója és barátja Nagy Dávid lett az új gitáros. Júniusban megjelent a téli koncert felvétele (Live).

A zenekar augusztusban a Vajdaságban, szeptemberben Erdélyben tette tiszteletét, nagy örömet okozva ezzel az ottani híveknek. Az ősz a stúdiózás jegyében telt, télen turné, turné hátán. 2002. március 8.-án megjelent az új lemez ( Te sem vagy más), már a Hammer Records gondozásában. A lemezbemutató koncert dátuma április 20.

Itt tartunk most, a többit meglátjuk.

Diszkográfia:

Csakazértis 2000

Ancient Fever 2001

Live 2001

Te sem vagy más 2002

 
Melyik együttes?
Tetszik az uj design?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Untitled Document









































-=[Bejelentkezés]=-
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
-=[xamlaló]=-
Indulás: 2004-10-29
 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...